Viharok múltával

Az évelő csúnya viharokkal köszöntött Sideranra: mind Ilith-Athart, mind Yangpoort maga alá temette a vihar, előbbit jeges hóvihar, utóbbit egy tájfun képében. Hóvihar tette járhatatlanná a Dral és a Mantirák északi lankáit is, köztük a Cradonból Konarasba vezető utat. Majd, mintha mindez még nem lett volna elég, Cradonra is lecsapott az év első vihara, komoly károkat okozva a kikötőkben és a gyengébben megépített épületekben.

Mostanra szinte mindenütt elültek a viharok, a tengerpart mentén a szél éppen olyan erős, ami a hajósok szívének kedves, de az életet sehol nem akadályozza. A Dral lankáin keresztül vezető út még kissé nehezen járható a sok hó miatt, bár a tapasztalt utazók megjegyzik, hogy ennél több hó se akadályozza Ilith-Athar kalmárait, hogy elérjék Alqualondë-t, a minassyrian elfek városát, illetve mostanra már Yangpoort is. Lám minden csak nézőpont, és tapasztalat kérdése…

A hegyek hágói továbbra is járhatatlanok, és azok is maradnak a tavasz erősebben melegedő napjaiig. De a Yangpoor-Amnister-Cradon vonalon újra zavartalan a hajózás,  amibe a Folyóköz elfjei is bekapcsolódnak az Assend torkolatánál. Az áruk áramlása lassú ugyan, de aki elég türelmes – és elég pénze van – hozzá fog tudni jutni ahhoz, amit kíván.

Egészen a következő viharokig…

A kiméra újra Cradonban

Az a hír kelt szárnyra ma reggel a piacon, hogy majd száz év után a kimérás kapu újra megnyílik a királygázlóiak előtt.

Eruarban régen nagy tudású magitorok őrizték és tanították a jóravaló népeknek a magasmágiát, az ezer titkot rejtő, félig elevennek suttogott elf udvarház előkertjében mindenféle szerzetet nyílt szívvel és vendégbarátsággal láttak ezek a tiszta lelkű, bölcs halhatatlanok. Itt segítettek helyes útra sok tanulni vágyó mágust, aki elakadt a rengeteg tan között, megmutatták a meditáció jó módját a papoknak, meséltek régi korokról, az istenekről, mágiát szőttek kardokba, porokba, óvó varázst fontak talizmánok köré.

Ennek vége szakadt hosszú-hosszú évekre. Egy ideje viszont a nagy ház falain újra repkény zöldell, többen is állítják, a kiméra fészke már nem néptelen.

Hazatértek.

Bár pletykálják azt is, hogy a nagy tudású, vén magitor, aki az embernépek felé a tanítás ügyét leginkább pártfogolta meghalt. Gyermekeiről pedig főleg mindenféle hír járja. Emberekkel nem beszélnek, de páncéljaikkal igen, elrejtik az arcukat, hogy halandó szem ne lássa őket, a városi elfek közt is gőgösen járnak déli gúnyákban, és fél-elfek vérét áldozzák a ház pincéiben tényleg ott raboskodó háromfejű szent szörnyetegnek, amelytől mágikus erejüket nyerik. Egy másik piaci kofa pedig megesküdött, hogy ezek is pont olyan jóravaló szerzetek, mint atyáik voltak.

Lelke rajta mindenkinek, mit is hisz.

Viszont arról bárki meggyőződhet, aki elmegy Eruarba, hogy a kimérás kapu csakugyan nincsen zárva. Fogadni is fogják azt, aki a varázslat rejtelmeiről kérdezni kíván – ha tudja a módját a helyes kérdezésnek.