Árnyék vetül földi világunkra

… de még nem tudod, hogy ez rossz, vagy jó lesz nekünk, halandóknak? Vagy csak a sors elkerülhetetlen, magával ragadó szelét érezzük érintésében?

A napokban egyre nyugtalanabbul alszol. Leginkább a felkavaró álmaid zavarják meg az éjszakákat. Az első alkalmakkor nem tudsz visszaemlékezni egyetlen cseppnyi részletre sem, csak a sötétségre és a szorongásra, amit maga az álom keltett benned. Viszont a legutóbbi elalvásod után érezted, hogy ma ez máshogyan lesz. Eszmélsz, és ahogy körbenézel a világban, már tisztában vagy vele, hogy álmodsz… hiszen ugyan miért is lennél egy lápban? Még jobban megnézed magadnak a környéket, és mivel Cradonban élsz, hamar felismered a környék szégyenfoltját, Kaliss erdejét, mely hemzseg az élőholtaktól. Most is nyomasztó a légkör, de van itt még valami… valami másnak a tapintható jelenléte. Hideg, mint a sír, és élettelen, de még sem kellemetlen… olyan fajta, amit könnyen el tudsz fogadni. Haladsz egy ideig, de nem változik az érzés, amíg meg nem látsz egy csapat eleven holtat. Akarat és cél nélkül ténferegnek, míg tudomást nem vesznek rólad. Te egyből menekülni akarsz, de mintha maga a láp éledne fel ellened: a sár marasztal, a gyökerek a lábaid köré kanyarodnak. Egyre közelebb kerülnek a holtak, és már-már holt-eleven kezeikkel a húsodat kezdenék ki, mikor árnyék vetül a világra és az az ismeretlen érzés mindent betölt. A holtak megmerevednek, majd egyenként csuklanak össze.

Megfordulsz és egy formával nehezen rendelkező csuklyás-köpenyes alakot látsz a testek felett. Felemeli a kezét, amiről így a köpeny lekerül és csontkarokat látsz. Majd a alak felől hangokat… érzel. Nem hallod, hanem érzed a lelkeddel. A jó halálról, a megváltásról és arról beszél, hogy megbosszulja őket. A holt testekből lassan, egyenként szállnak ki a lelkek, melyek eddig bennük raboskodtak, miközben hallani véled felszabadult sóhajaikat és köszönetüket. Majd az alak feléd fordul. A csuklya mélyén hideg-kéken izzó zsarátnokszemek ülnek. Rád néz, majd csontkezével körbeint.

– Én Mach´Tiel vagyok és Árnyam a világra vetül! Papjaim hallgatnak szavamra, és harcba szállnak a megelevenedett borzalommal, annak terjesztőivel! Holnap elindulnak és behatolnak Kalissba, hogy tőrt szegezzenek a rontás szívének! Érzem, hogy te is magadénak érzed a küldetést… csatlakozz hát! Árnyam vetüljön rád!

Majd az istenség – mert most már biztos vagy benne, hogy azzal találkoztál – eltűnik és te felébredsz. Nem vagy zaklatott, nem félsz. De tudod, hogy valakik egy igaz ügyért készülnek fegyvert ragadni… És hogy harcuk mily eredménnyel zárul? Van egy olyan nagy érzésed, hogy hamarost megtudod te magad is…