A Hidrafogó mindennapos lármája egyszerre üdítő és zsongító. Kofák és mesterek kínálják nagy hangon a termékeiket, ezer és ezer hang alkudozik a különféle árukra és megrendelésekre. Néha történnek felfordulások is, valami leesik és széttörik, vagy éppen valaki fizetés nélkül próbál meglógni valamivel… a Hidrafogó tehát él és virul. A hihetetlen mennyiségű árun és pénzen kívül azonban hasonló mértékű hír- és pletykaáramlás is zajlik errefelé.
Elég csak belehallgatni a gyógynövényes kencéket áruló Mári mama tirádájába:
“De bizony mondom, Denso lássa a lelkem, riadó és ricsajozás vót azon a Sétányon, ahun azok a Gyüttmentek élnek. Dobó´tak meg kürtő´tek, meg kivilágították a falaikat. Felverték az egész környéket a legszebb álmábú´. Na, és akkó´ mondtam magamnak, Mári, ezek minnyá kirohannak és kardélre hányják a várost… de aztán jól nem történt semmi, másnap meg zárva maradt a kapujuk, ki se dugták az orrukat, nem mondtak se bűt, se bát… rá következő napon meg, hát úgy tettek, mintha mi se történt vóna. Hát kérdem én, miféle népek ezek, mi?”
Vagy ott van Aloysius mester, a cipész. Az ő szavai azért óvatosabbak.
“Szó se róla, tényleg riadóztak meg lármáztak. De ez még lehetett valami kiképzés is. Éjszakai hadgyakorlat. Voltam katona, minket is megtanítottak minden ilyesmire. Az világos, hogy előre nem szóltak… hogy lepjék meg a saját embereiket, ha előtte a fél várost figyelmeztetniük kell. De hogy utána se kértek elnézést, az csöppet rosszul esett nekünk.”
És legvégső esetben bele lehet hallgatni a jó öreg Mámoros Tom szavaiba, aki a környék ügyeletes részege.
“Hásszóval békésen ´szogatunk a szimborákkaa´… annaka Sétánynak a falaival szembe. Jó hely, csendes meg minden. Oszteccercsak csihi-puhi, meg égzengés meg fődindulás… izé, dübörgés meg olyan hangos zaj… monnyadmá, kürtölés, na… az üveg, az kiesetta kezünkből… kár érte, félig vót még. Nodealényeg… a Sétány úgy ki lett világítva, mint a nagytemplom ünnepnapon… megmeg fegyveresek mindenhol… és eskü, hallottam valami csörömpölést is bentrő… de többet nem tudok, mert… mit szépíccsem, elszaladtunk…”
