… ha ti is úgy akarjátok. A Sideran 2.0 technikai fejlesztésével párhuzamosan igyekszünk tovább kimunkálni a virtuális világunk részleteit is. A világot, aminek az eseményeit egy jó ideje már veletek együtt formáljuk, így adódik magától a gondolat, hogy alakítsuk veletek tovább a világ részleteit is. Játékos kalandozásra hívunk hát benneteket, több menetben, a játéktéren túli fantázia világába, hogy a siderani élet még több rétegét a játékos-közönség elé tárhassuk majd.
Első körben a világunk földrajzát vesszük górcső alá. A sokat emlegetett birodalmi központok, nagyvárosok mellett (Konaras, Amnister, Yangpoor, Ilith-Athar, Cradon) már bekerült néhány más település is a köztudatba (Alqualondë, vagy Tölgyárnyas faluja), de ez a lista tovább bővíthető, amennyiben ti is úgy gondoljátok. A megálmodandó új helyek nem feltétlen kerülnek majd fel azonnal a Sid 2.0 játéktéri topikjai közé is, de részei lesznek a Világleírásnak, szerepelhetnek a karakterek emlékei, kötődései, érdeklődési körei között. Az pedig csak rajtatok fog állni, hogy mi lesz az, ahol tényleges játék is megindul, mert igény mutatkozik rá, és mi lesz az, ami csak Sideran lakóinak a gondolatai között jelenik majd meg.
Mire is gondolunk konkrétan? Ha van ötleted további településre (város, akár kisebb falu, majorság), vagy jellegzetes földrajzi helyre, amiről úgy véled, hogy érdemben színesítheti, gazdagíthatja Sideran világát, és szívesen lennél részese a földrajzi leírások bővítésének, úgy küldd el az ötletedet a sideran.dev@gmail.com email címre! Ha a beküldött anyagod kellő mértékben megfelel a kívánalmaknak, úgy az felkerül a Világleírásba, és a kibővítésre kerülő térképre is. A kívánalmak pedig a következők az újabb földrajzi helyek vonatkozásában (ne ijedj meg, nincs túl sok):
– Az adott helynek illeszkednie kell a Világleírás megfelelő részeihez: a földrajzi és a társadalmi környezethez. Ez vonatkozik a település (földrajzi jelenség) jellegére, nevére, történelmére egyaránt. (Azaz ne álmodj sivatagot Amnister mellé, vagy dúsan termő mezőket a Chedlen hegységbe; valamint ne éljen komolyabb törpe kolónia a Yangpoort övező síkságon, vagy túl sok sötételf egy Konaras közeli majorságban).
– A fenti illeszkedésen túl az adott hely neve (és képe, ha azt is szeretnétek keresni hozzá) nem lehet jogvédett, és lehetőleg ne legyen létező földrajzi egység neve se.
– A frissen leírásra kerülő földrajzi „egységet” helyezze el a szerző Sideran térképén, adja meg minél pontosabban, hogy hol is helyezkedik el. Ez nagyon fontos lesz a térkép frissítésénél, valamint a hely földrajzba-társadalomba illeszkedésének megítélésénél is.
Ha mindenen kívánalmak se riasztottak el, akkor hajrá, virtuális földrajzi felfedezésre fel! Várjuk az ötleteiteket, hogy ezek segítségével közösen még nagyobbra és szebbre építhessük virtuális világunkat.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!