Kezeshalnak nevezik. Valószínűleg egynek sincs tojása, hanem rögtön magzattá, majd ennek kialakulása után eleven állattá fejlik, éppen úgy, mint az ember és az elevenszülő négylábúak. Alakja olyan, mint egy tömlő, csupán két henger alakú, a vállából kinyúló, s négykörmű lába van – mint a síkságok lumacerathopsainak: ezekkel úszik. Köldökétől a farkáig hordószerű teste elvékonyodik, rusnya külsejű, feje akár a borjúé, csak épp az orra keskenyebb s a homloka szélesebb, szeme testnagyságához képest igen apró. Bőre tömör, ritkás, hamuszín szőr borítja. Csupán lenyúzott bőrét volt alkalmam megtekinteni, s eme a lenyúzott bőr hossza – merthogy megmértem – tizenhat és féllábnyi volt, a szélessége pedig nyolcadfél lábnyi, azaz a testkerülete hét és fél láb volt. Széles vállából két, nem túl hosszú kar nyúlt ki, csak teste elülső részén nőtt – rövid körmökkel fölfegyverzett – lába, hátul azonban csak valami idomtalan és széles farok látszott – ezt mozgatva állítólag igen gyorsan képes úszni. Köldökétől a farkáig fokozatosan elvékonyodott a teste, ám a farkánál kissé kiszélesedett . Úgy tartják, tengerben s folyóban egyaránt honos, mely a tengerpartokat látogatja, s a partmentén található növényeket legelészi, ám a vizet sosem hagyja el. Szelídíthető és kutyamódra tanulékony: Azt mondják, az egyik Cradon-közeli fejedelem úgy két évszázada , egy kiskorában elfogott példányt egy jelentéktelen méretű tóban huszonhat éven át nevelt. Az állat, bár hatalmasra növekedett, oly kezessé vált, hogy kézből fogadta el a táplálékot, s ha Mato néven szólították – ez a helyi nyelven csodálatost jelent – kijött a tóból, s az ebéd végett egészen a házig kúszott, majd visszament a vízbe: gyermekek, sőt férfiak kísérték, akiknek éneke láthatóan gyönyörködtette őt.
Húsa, állítólag igen kitűnő, a négylábúak húsához annyira hasonló, hogy aki nem látta „eredetiben” az állatot, hanem csak egy levágott darabját, meg lehet győződve arról, hogy borjúhúst lát, sőt: nincs ember, akit meg ne tévesztene. Darabokra vágva és kiszárítva hasonlíthatatlanul finom s hosszú ideig épen megőrizhető.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!