A tenger bornyúja valamilyen csonka és tökéletlen négylábú fajzat lehet, hiszen lapockáihoz csatlakozó, kézszerű lábai vannak, melyek olyanok, mint a medvéé,: öt ujjban végződnek ugyanis, és mindegyik ujj hajlítható, s nem túl nagy karmok találhatók rajtuk. A hátsó lábain is öt különálló ujj található, melyeken a görbületek és a körmök pont olyanok, mint a mellsőkön, csakhogy e lábak inkább halfark alakúak.
Tenger bornyújáról nehéz eldönteni, hogy vízi vagy szárazföldi állat-e, hiszen ha víziállatnak tartjuk, miért van lába, ha pedig szárazföldinek, miért vannak uszonyai, márpedig hátsó lábai igen halszerűek. A partvidék népei testének több belső és külső részét is használják gyógyászati célokra, például húsát, vérét és zsírját, továbbá uszonyát, bőrét és bélnedvét. Néhány helyi legenda szerint, jobb uszonyának altatóereje van, s ha a fej alá teszik, a hagyomány szerint álmot hoz az emberre. Bőrét leginkább a köszvényeseknek javallják, ez állat bőréből készült cipők és saruk gyógyírként szolgálnak a betegségre.
Gyakran felúsznak a folyók torkolatán, úgy tűnik az édes és a tengervizet is egyaránt kedvelik. A nagyobb tavakban is előfordulhatnak.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!