Khiméra-félék

A khiméra-félék a legritkább mágikus fenevadaknak számítanak, több változatuk és alfajuk is létezik, Sideranon viszont ezek közül csak egyetlenegy őshonos, a harida. Mára valószínűleg ez is kipusztult vagy a kipusztulás szélén áll. Pontos kialakulásukról és eredetükről nagyon keveset tudunk, a legtöbb – sokszor bizonytalan és ellentmondó – feljegyzést az elfek népe őrzi róluk.

A klasszikus ábrázolásokról ismert három fejű khiméra egyike azon legendás lényeknek, melyek tiszteletét a Hódítók hozták magukkal Sideran partjaira. Az első elfek hajóin állítólag kilenc eleven példány érkezett az akkor még ismeretlen és vad új világba. Ezek aztán vadászatok és portyák százaiban szolgálták eleinket a kontinens őslakóival és a sárkányokkal folytatott harcok során.
A khiméra intelligens nagyragadozó. Ami tudást őrzünk mi embernépek róla, az nagyrészt a két fogságban tartott példányon végzett megfigyeléseken alapul. A faj állítólag mágiából, pontosabban papi mágiából született. A Yangpoorban életben maradt két lény három fejű, négy lábú, széles marú, körülbelül ló méretű. Szőrzetük barnásfekete, melső mancsaik karmokban, hátsók patákban végződnek, farkuk kígyószerű. Marjuk és mellső mancsaik erősebbek és hangsúlyosabbak mint a hátsó végtagok. A bakfej ébersége alatt a legkezelhetőbbek. A másik két fej kígyóéhoz és oroszlánéhoz hasonló. Ritkán éber ezek közül mindhárom, de a tudatuk a megfigyelések szerint egyértelműen közös.
Élettartama – állítólag – századokban mérhető, a Yangpoorban fogságban tartott két lény a hagyomány szerint az ezredik évéhez közelít. Bár ehhez a hosszú élettartamhoz egyértelműen hozzájárulnak a fogság békés, erősen szabályozott és mágikus körülményei.
A két khiméra a nagyközönség számára hosszú ideje nem látogatható, néhány kiválasztott pap gondozza őket: a Fényességes dinasztia bukása óta kivesztek azok a nagy ünnepek és felvonulások, melyek során a mágiapórázra fogott rettenetes fenevadakat évről évre felvonultatták a város népe előtt. Jelenlétük és létezésük egyetlen nyoma mára a khimérakatakombát körüllengő jellegzetes, aranyfüstszerű szag. Ennek lelket és bátorságot próbáló hatásáról több misztikus hangvételű és visszaemlékező történeti jellegű költemény született, „az aranyfüst és a vér íze” mára elválaszthatatlanul összekapcsolódott az óidők és az elf-elda aranykor emlékeivel.

A másik alfaj, a leginkább csak feljegyzésekből és mitikus forrásokból ismert mantikor oroszlántestű, méretre némileg nagyobb, egyetlen feje emberi. A farka skorpióéhoz hasonló, ennek mérgező tüskéivel képes több méterre lévő áldozatát is leteríteni. Állítólag úgy `lövi` ezeket ki, mint íj a nyílvesszőt, a mérge pedig azonnal bénít. Ám nem öl. A hírhedten emberevő mantikor hosszan elbeszélget elejtett, magatehetetlen prédájával mielőtt felfalná azt – ahogy erről megemlékezik a `Kék holdak kelte` hosszú, törpeszájon élő balladája is.
A mantikor az a lény, amelynek létezésében a leginkább kételkedhetünk tudós elmével. Az őshaza ezen, rettentő mágikus bestiáiról szóló történetei mégis időről időre felélednek – nem csak a törpék dalai közt.

A harida a kontinens valóban őshonos, és bizonyítottan létező (létezett?) nagytestű mágikus fenevada. Roppant keveset tudunk erről az alfajról is, az a kis számú megfigyelés, amelyből az iratok táplálkoznak a Nayas környékén és a Vihargát déli lankáinál esett találkozásokról számol be, hol hihetőbb, hol ködösebb utalásokkal. Máig nem ejtettek el kalandorok valóban haridaként besorolható lényt. Minden kiterített bunda és bemutatott trófea eddig méretes oroszlánoktól avagy különösen szép agancsú szarvasoktól származott. (A yangpoori nagytanács terme viszont őriz egy hiteles haridakoponyát az elf aranykorból.)
Jellegzetessé és valóban fenségessé csakugyan szarvai teszik, melyek bizonyos feljegyzések szerint egyenesek, mások elágazóan, szarvasagancshoz hasonlóan írják le. Formára oroszlánhoz hasonló, mérete egyes források szerint vetekszik egy ökör méreteivel, más esetekben meg is haladja azt.
A kevés összevethető írásos jegyzet megállapodik abban, hogy a harida komoly mágiával rendelkezhet, bár képességeiről nincsenek pontos feljegyzések, de a leírások szerint hatalma erősen különböző a humán varázshasználók számára ismeret mágiától. Csak néhány ábrázolás tünteti fel szárnyas lényként, valószínűleg a repülésre is mágia útján képes, ugyanúgy, ahogy a szellembeszédre. Megjelenése a legtöbb esetben sokkoló és dermesztő látvány, rémületbe és áhítatba ejtő, valószínűleg zsákmányát is ennek erejével teríti le. Élettartamáról, életmódjáról nincsenek ismereteink, megritkulása (valószínűsíthető kihalása) az angwik eltűnésével és a Hódítók területfoglalásával lehet kapcsolatba hozható.
Egyes Nayas-menti törzsek szent állatként, vezérlőszellemként vagy istenként ábrázolják a szarvas oroszlánt, segítőként és oltalmazóként félik máig.