Teljes nevén: Lidércláng, a Segítő Lélek
Jellem: Semleges
Leírás: derengő, általában kékes fényű, éteri jelenség. Előfordulási hely: Temetők, mocsarak, erdők – éjszaka, de akár árnyas helyeken nappal is. Úgy is hívják őket, mint S’alakhiel Felderítői. Erdőkben, mocsaras környékeken tűnnek fel a leggyakrabban, de nem nagy átlagossággal. A népek hiedelme szerint a Lidérclángok olyan lelkek, kik hatalmas bűneik és vágyaik miatt nem térhetnek át a túlvilágra egészen addig, míg valaki tiszta szívvel meg nem köszöni a segítségüket. Lidérclángok tűnhetnek fel temetőkben is, fényükkel jelezve a lélek távozását.
Alapvetően segítőkészek, ugyanakkor vannak bizonyos “Lidércfészkek” ahonnan a botor vándort bármilyen eszközzel, akár még megszállással is készek elüldözni. Veszély esetén úgy funkcionálnak, akár a tükrök: a élő lelkének legnagyobb félelmét vetítik ki. A megszálláson kívül más támadásuk nem ismert.
A Lidércfészkek helye nem pontos, egyesek szerint olyan tárgy, vagy hely, amely a lélek előző életéhez köthető. A régi időkben akadtak kovácsok és boszorkányok, akik képesek voltak egy Lidérclángot végleg bezárni, így létrehozva bizonyos varázserővel bíró tárgyakat, amik megfelelő összhang kapcsán erősítették a mágusok erejét, illetve tükörpajzsot vontak gazdájuk köré az ártó varázslatokkal szemben. A tárgyak készítésének eljárása, illetve az ezen tárgyak “mellékhatásairól” szóló dokumentumok elveszett az idők folyamán, csak legendákból ismerhető.
[Beküldte: Penge Rhonen]
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!