A csillagmohát az idő gyorsítására használják Sideran szerte. Olykor előfordul, hogy nem győzik kivárni, míg egy gyermek természetes úton felcseperedik. Ezt a folyamatot lehet felgyorsítani, lerövidítve így a növekedés időszakát. Még nem nagyon elterjedt, de azért ismert módszer.
Leírása:
Sideran bármely vízdús területén fellelhető növény. Nevét azért kapta, mert apró sárga virágai csillag formájúak. Sárga színűkkel üde színfoltjai a patakpartoknak, mocsarak szélének.
A növény telepes, épp úgy terjed és kapaszkodik, mint holmi közönséges moha. Általában sziklákra kapaszkodik fel, egy része, és elnyúló, hajszálvékony gyökérzete belelóg a vízbe. Mivel nem kapaszkodik erősen, így könnyű átültetni.
Virágzása:
Kora tavasztól, késő őszig virágzik, sárga kis bimbóit hajnalban nyitja ki, s csak az alkonyat eljöttével zárja össze szirmait, így védekezve az éjszaka hűvösétől.
Begyűjtése:
Ritkán szedik csak úgy. Általában egy-egy kisebb telepet, a frissebb hajtásokat felszedik, és átültetik. Ott egész virágzási időszakban elérhető. Nem a virágot szedik, hanem azokat az apró levélkéket, melyek a virágok tövében hajtanak ki. Száruk gyenge, a finom kis levélkék könnyen szétmorzsolhatók.
Felhasználása:
Leszedett leveléből teát főznék, és ezt lehet fogyasztani. Íze semleges, kisgyermekeknek, csecsemőknek mézzel ízesíthető.
[Beküldte: Ella Tarmin]
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!