Nyúlpamacs-fű

Leírás: A Chedlen hegység magasabban fekvő területein megélő, hűvös időt kedvelő bokros növény. Nevét a tavaszi virágzás idején növő, jellegzetes fehér, bolyhos virágáról kapta, mely a fűféle tetején nyílik és egyetlen óvatlan érintéstől is puha pelyhekké omlik össze. A népi gyógyászatban – leginkább különböző, mostanra füvészek és gyógyítók által többnyire hatástalannak igazolt módon – régóta használt növény. Az avatatlan szem a levágott nyúlpamacs-füvet könnyen összetéveszti a kaszálóról gyűjtött nyesedékkel, mellyel nem egy kuruzsló visszaélt már az idők során.

Figyelem! A Nyúlpamacs-fű (dísz)kertben is könnyen nevelhető növény, mely kevés törődéssel is megél Cradon éghajlatán, ám a virágzás idején ezerfelé szálló „pamacsai” gyakorta váltanak ki heves légúti allergiát. Ennek tünetei közé a fulladásos köhögés, a szem, torok és orr tájéki viszketést, a szem- és orrváladékozás, valamint hosszú távú kitettség esetén a heves köhögések miatti tüdőbevérzés tartoznak.

Felhasználás: A népi gyógyászat és szakácsművészet régóta használja: szárítva teakeverékek részeként, valamint ételízesítőként, mivel édeskés illata és íze egyaránt kellemes. Habár az utóbbi évtizedekben neves fűvészek bizonyították, hogy a nyúlpamacs-fű a szárítás során épp értékes gyógyhatását veszíti el, a régi szokásokhoz ragaszkodók még mindig gyakran ajánlanak gyomorbajokra, vagy épp bélfekélyre szárított nyúlpamacs-fűből készült teát, ami igen sajnálatos téves berögződés. Frissen elrágcsálva, vagy mozsárban összetörve és forró vízzel leforrázva azonban a fűféle tényleg hatékony nyálkahártya-nyugtató, így különböző gyomor, bél, torok és szájsebesedésekre hatékony kezelési módot jelenet. A füvekből kinyerhető néhány csepp nedvet továbbá gyakran használják olyan főzetek adalékanyagaként, melyek maró mellékhatásuk miatt a fogyasztás során megterhelik a gyomrot. Ezeknek a mellékhatásoknak az enyhítésére kiválóan alkalmas a nyúlfarkfű, még ha a legtöbb főzet savasságát nem is tudja maradéktalanul elvenni.

[Beküldte: Arden Dan´athi]