Rigela dyl Silass

rigelaRigela dyl Silass ősz hajú, méltóságteljes fél-elf asszony, egyike a Tenger Templomához tartozó Denso-főpapoknak. Mélybarna szemeiben a kor adta bölcsességen túl ott lapul a fiatalság érdeklődő értelme is: érezhető, hogy ennek a nőnek csak a teste öregedett meg, a szelleme nem. A főapátnő a diplomácia nagymestereként is ismeretes: szürke eminenciásként részese volt annak a folyamatnak, aminek eredményeképpen a mostani király apját megkoronázták,  maga is aktívan közvetített a lázadó őrgróf és a királyi udvar között, elősegítve ezzel a birodalom stabilizálását.

Kora, bölcsessége és képességei okán a főapátnő komoly megbecsülésnek örvend Cradonban, és állítólag a birodalom más tájain is. Ugyanakkor hallani olyan, óvatos hangokat is, hogy a főtisztelendő anya túlságosan is határozott módon képviseli a fajok egyenjogúságát, ami nemkívánatos konfliktusokra vezethet mind a tiszta vérvonalukra büszke minassyrian elfekkel, mind pedig Ilith-Athar makacs törpéivel. Silass főapátnő is híve a konarasi udvarnak, egyes mindent-tudók még azt is sejteni vélik, hogy a kedvese Altarounn főpapjának közvetlen segítője volt, és az ő életének is sötételf orvgyilkos tőre vetett véget annak idején. Ezek a hangok csak nagyon halkak, és soha nem hallatszanak a Tenger Temploma közelében, de azért akadnak a városban, akik tudni vélik, hogy a főapátnő elkötelezettsége a faji egyenlőség irányába határozottan megszűnik, ha a sötételfekről van szó.

Rigela dyl Silass főapátnő személyi titkára Gewestil Mírdan tisztelendő nővér.

Minden vélemény számít!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s