Sinoch Maldibaran

maldibaranSinoch Maldibaran főtisztelendő atya háta mögött már nem kevés élettapasztalat áll. Bár haja és szakálla kissé őszül már, teste és szelleme még egyaránt fiatalos. Utóbbira jól utal szürkés-zöld szeme élénk, firtató villanása is. Az egykori hajósból lett Denso-pap, a kalózok és más tengeri rablók nagy üldözője az ember faja minden jó és hátrányos tulajdonságát hozza: csavaros eszű, rafinált, és határozott, de hirtelen haragú, időnként pedig kifejezetten gátlástalan is tud lenni. Sinoch atya Konaras, és a még gyermek I. Marcus elkötelezett híve. A Tenger temploma főpapjának törekvéseit és tevékenységét még Altarounn egyháza és lovagrendje is elismeri. Az ő politikai törekvései között nyíltan jelen van az Amnister elleni heves és kemény fellépés, ugyanakkor támogatja a keleti felfedezőutakat, a Shari-Shaellel határos veszett hírű tengerek megkerülését.

A halpiac szakértő népe szerint Maldibaran atyát nem igazán érdekli a kereskedelem, csak működjön rendesen, és hozzon elég bevételt a városi kincstárnak, hogy a flotta finanszírozásában ne legyen fennakadás. Éppen ezért a közvélekedés szerint nagyon szoros az együttműködés közte és Toren Awell admirális, a cradoni haderők főparancsnoka között.

Sinoch Maldibaran főtisztelendő atya személyi titkára Beltin Pharles tisztelendő atya.

Minden vélemény számít!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s