Sur-Arahrae család

A Sur-Arahrae család egyike azon régivonalas sötételf-házaknak, melyek ma Királygázló városában élnek. Szokásaik tehát a matriarchátus intézménye szerint rendeződnek, családjuk feje Avad-Ilad`ar egy papnője, a Nagyasszonyanya (vagy nyelvükön az `Ilharess`).
A ház hagyományosan tagja az Anyák Tanácsának (Blada del Ilhars), a Fekete Gárdába  (Vieravin) ők is küldenek orgyilkosokat, noha sok mélységi családtól eltérően ők már a felszíniek világának megfelelően polgári foglalkozást is űznek. Bevételeik és fő forrásaik elsősorban a lótenyésztésből származnak: a Magasparton ridegtartással nevelt ménesük legjobb állatai az egész évet kibírják istálló nélkül, csak a legzordabb évszakban fogják be a kancákat és a csikókat. Házuk, illetve a városi viszonyokhoz képest tekintélyes méretűnek mondható istállójuk a Felső-Hidra partjára is nyit egy kaput, a Nyergesközre, ahol hagyományosan patkolókovácsok, nyeregkészítők kapnak helyet. Máig talán itt a legegyszerűbb bérlovat venni annak, aki Cradonból szárazföldi útra kíván kelni.
A Sur-Arach bérlovai keresett portékának számítanak a utazók körében.

Legfőbb ellenlábasuk a Kog`uranis tanainak követésével megvádolt Urlarn`yss ház. Jó harminc évnyi szövevényes, fáradtságos játszmák végén esik el végérvényesen a kardjuk által akkori érdekszövetségeik, az Arabviirek közreműködésével.
Shrillin Sur-Arahrae, Jizdril anyjának bukásával kezdődik meg a család csúf lejtmenete.
Shrillin keménykezű, jó pozíciókkal rendelkező és haladó gondolkodású nagyasszonyanya, kapcsolatokkal a felszíniek világa felé, egy állítólagos fontos szövetségessel a Densirában. Ez az akkoriban még (az 1638-as mészárlás előtti idők!) roppantmód merev és hagyományközpontú Blada számára nehezen elfogadható. Joggal kelti hát fel fajtája gyanakvását, főként amikor fiát, Quilaunt a felszíniek közé küldi papi, sőt egyenesen Denso papi pályára. Fél évvel rá (és kilenc nappal Quilaun papi esküje előtt) egy mérgezés a ménesük háromnegyedét elpusztítja, visszavonhatatlan anyagi károkat okozva ezzel a családnak.
Shrillin négy évvel később merénylet áldozata lesz, melyben minden gyanú szerint régi vetélytársuk, a Zaurate család Fekete Pengéi játszanak kulcsszerepet. Shrillin a vezetése alatt álló csapatokkal a Dracassiánál egy kisebb élőholt-kitörést próbál megfékezni a Tanács és közvetetten a Densira megbízásában, amikor a harc vérfürdőbe torkollik. A csata pótolhatatlan veszteségeket okoz: a ház nem csak a fejét veszíti el, de két csatamágusát, a fegyvermesterét és egy másik Fekete Pengéjét.
drow2Jizdril egyik nővére, Dirze már anyjuk életében elbukik a három lány játszmáiban, Shrillin halálakor a Mayda és Jizdril közt kirobbanó házon belüli összecsapás mégis véres leszámolásba torkollik. Egy további Fekete Penge és egyetlen fiútestvérük, a mágia útján járó Nildar életébe kerül Jizdril diadala. Bár a mágus túléli a nővérek viszálykodását, végzetesen megnyomorítja egy buzogánycsapás. A következő évet már nem éli meg.
Jizdril szereplése a Blada-ban nem túl fényes az elkövetkező években.
Egyértelműen van egy rejtőző ellenlábasa. A Zaurate ház ellen újra és újra próbált fogásai sorra kudarcba fulladnak, a Shinduago egy magas rangú mágusával kötött szövetségét pedig szerencsétlen módon a lázadó hím halála után azonnal leleplezik, ami nem tesz jót a ház pozíciójának, még ha az összeesküvést bizonyítani nem is tudják. Ráadásul néhány másik kisebb házhoz hasonlóan Jizdril is a Xorlassék egyre szorosabb függésébe kerül. Az elkövetkező évben kényszerűségből eladja a legjobb tenyészkancáikat, de az így szerzett anyagiak se segítik ki a Xorlassék csapdájából.
Még ugyanazon a télen harcosok hagyják el a Házat, valószínűleg a Shinduago köreihez csatlakoznak a Mayda ellen vívott küzdelem során még Jizdril mellette álló Fekete Penge, Rizzar vezetésével.

A szökés az utolsó kritikus presztizsveszteség Jizdril számára. A Ház ezután az utolsó anyagi- és erőtartalékait kezdi el felélni.
A nagyasszonyanya 1641-ben, tisztázatlan körülmények között tűnik el, a háttérben vélhetőleg újabb, családon belüli hatalomátvétel zajlik le.

Minden vélemény számít!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s