Felszín: az Őrtűz tere
A Leusys központját adó végtelennek tűnő sikátorhálózat egy nagyobb tér képében kap először levegőt, itt bomlanak ki az összehajló tetők: Az Őrtűz tere azon kevés helyek egyike a romnegyedben, ahonnét a szabad égre rálátni. Sok más ilyen nagyon nem akad. Az Ossia lejárata innen, erről a térről nyílik.
Az Őrtűz tere valójában egy többszintes bérházmonstrum hatalmas belső udvarának is tekinthető. A házszörnyeteg alsó szintjei még Estith kövein állnak, de téglából és fából húzták már fel a füstös felső emeleteket. Nyomorúságos lukak százai lapulnak itt egymás mellett, rongyokkal takart ajtók, mocskos fordulók, a szegénység és az élet bűzével.
A tér mohos főkapuja dél, és így a folyó felé néz: az épület alsó emeletével együtt ez még magán viseli a mélységi építészmesterek kezének nyomait. A várkapura hasonlító száj roppant széles, zárható ajtaja emberemlékezet óta nincs, hunyt szemű szoborfaragványai miatt ma Alvó Kapunak is nevezik. (Mesélik, régen volt funkciója, ha támadás érte a várost az Ossia torkából a kapu által ideiglenesen el lehetett zárni a veszedelmet a negyedtől és Királygázlótól.)
Az Őrtüzek terén szinte mindig jelen van egy-egy figyelő szem, a vén bérépület legdélibb és legmagasabb pontján parázstartóhoz kanyarog felfelé a fából ácsolt lépcsőváz. Az Ossia amúgy minden másra közömbös őreinek ez az egy a dolguk: ha fenyegetés készül odalennről mielőbb fellobbantani az őrtüzet és hírt adni a negyednek. Mert van, amit jó odalenn tudni, a város alatt.
Leusys pedig bármily mocskos arcot is vett magára, századok óta tartja sikeresen a mélyben azt, amit egy város biztonságos falain belül sem a papság, se más polgárember nem szeretne látni.
Mondják, a negyed viszonylagos önállóságát épp ezen hosszú harcával nyerte el (melyben vezető szerepet játszanak máig a helyi sötételfek): a Densira szemet huny az önrendelkezés fölött, cserébe azért, hogy Leusys – legyen olyan, amilyen de – sikeresen lezárja a döglött Estith torkát.
Az errefelé szokatlan módon lekövezett felső téren egy veremkút mellett álldogál az a néhány vén fűz és ecetfa, ami a mélybe alábukó kürtő fölé nappal is eleven árnyakat von. Egy kisebb csatorna, a Kőér igyekszik ugyanis itt a mai házak alapjai alá és kezdi meg kanyargós útját a város beleiben a Ruale felé. Az Ossia irányába.
Az Őrtűz tere alatt: Az Ossia
A Kőérnek elnevezett csatorna mentén keskeny kőpárkány indul meg a föld és a mai Leusys alá. Két lovas csak igen szűkösen fér meg rajta. A partján álló keserűfüzek adta természetes boltív helyét aztán egy ponton átveszi a kő, ahogy az itt már hét láb szélesre dagadó ér lassan a mélybe fordul.
Ez az ösvény csakugyan a város beleibe vezet, régi épületroncsok, eltemetett romépületek portái nyílnak máig a földalatti csatornára, amit Ossiának neveznek. Oszlopsoraik fekete torkai a mai Holdhíd torz tükörképei, egy régi, poshadt és romlott múltból.
Az itt megmaradt romoknak, szoborroncsoknak semmi közük a jelen kor építészetéhez, jóérzésű gyomor nem is veszi már be ezeket a megrontott, félig állati, félig emberi formákat.
Estith hajdan élő-lélegző kúriaszörnyei közül itt maradt meg néhány elérhetően a mai kor szerzetei számára, ám a fekete háztorkokba jóérzésű ember nem merészkedik. A boszorkányurak bélyegei rossz erőknek számítanak ma már, óvó rúnák zárják kívülről a pecséteket a legtöbb épület gyomrára.
Az őrült épületromok mélyén tisztátalan erők alszanak ma is.
Számos kalandozó kísértette meg a szerencséjét az Ossia árnyai és rémei között, ám vissza nagyon kevesen tértek.
Rengeteg életet nyeltek már el ezek a vén, rosszindulatú kövek.
Siderapédia 