Sideran világában sokféle nép sokféleképpen számítja az idő múlását, bár abban mind megegyeznek, hogy milyen egységekben múlik az idő, legfeljebb a számozás eleje szokott vita tárgya lenni. Ahogy az ember faj – jött bár meglehetősen messziről és zavaros körülmények között – elkezdett dominánssá válni a kontinensnyi szigeten, úgy váltak uralkodóvá az ő szempontjaik az időszámítás meghatározásában is.
A később Konarassá átlényegülő Dhar-Athar megalapítását tartják az emberek fajuk leglényegesebb kezdeti időpontjának, így ettől – az Alapítástól – származtatják időszámításukat, amit mára minden más, értelemmel bíró faj is átvett. Hozzá kell tenni, hogy az erdei elfek és a hegyi törpék között mind a mai napig találhatunk olyanokat, akik a saját népük időszámítását vallják, és semmit nem mond nekik az, hogy jelenleg A.u. 1642-t írunk, vagy hogy milyen nagy csata volt A.e. 953-ban.
Az év hónapjainak elnevezéseiben viszont már keverednek az emberek és a többi faj hagyományai, szokásai, névhasználata. Sideran világában a következőképp nevezik az általunk ismert hónapokat:
a Víz hava | január | A téli nagy esőzések ideje Cradonban. Ilith-Atharban a Jég, délen pedig a Viharok hava. |
a Harcos hava | február | A tél vége, sokfelé a holtak-lidércek elűzéséhez kapcsolódó szertartásokat tartanak. |
a Kalmár hava | március | A téli fagy hónapjai után a hágók először járhatóak észak és dél között. |
a Művész hava | április | A tavasz és a természet kivirágzásának hava. |
a Kovács hava | május | A Marcus király tiszteletére és születése napjára rendezett éves rendszeres lovagi torna ideje Konarasban. |
a Mester hava | június | Ilith-Atharban híres nagy vásárokat tartanak. |
a Hajóács hava | július | Amnisterben ebben a hónapban adják át a flotta új hajóit. |
az Építész hava | augusztus | A Csarnokszentelés ünnepe az óhitű törpéknél, sok varaz is megtartja a hagyományt. |
a Gazda hava | szeptember | A szüret és a szüreti mulatságok ideje. |
a Rejtező hava | október | A hónap nagy eseménye a Maszkok ünnepe, amivel a szüreti mulatságokat egy egész hónappal megtoldják, vallási ájtatosság címszaván. Yangpoorban Caladhel tiszteletére a Fény Hava. |
az Idegen hava | november | Yangpoorban az Álomőrző hava. |
az Ítész hava | december | Az év vége előtti hó, a számadások ideje, a királyi udvarnak ebben a hónapban kell beszolgáltatni az adót. |
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!