A Densira rendelésére közhírré tétetik!

Ahogy mindig van egy első esőcsepp, első vízfodor, úgy kell a halandóknak is az, hogy álljon az élükön valaki, aki vezeti és tereli őket, az égiek akarata szerént. Gyülekezzetek hát össze Királygázló Arénájában a Kovács havának idusán, hogy illő mód köszönthessük Marcus urunkat, az istenek kegyelméből az Edrul Birodalom uralkodóját! És örvendezzen a ti lelketek, mert a fényes ünnepség méltó nyitányaként közhírré tétetik és megünnepeltetik majd a Densira fejének, Cradon új főpapjának személye is.

Főpap-avatásAz ünnepség fénypontja a vitézi torna lesz, amelyen Altarounn és Denso fényes lovagjai, Illith-Athar törpe harcosai, és Yangpoor nagyhatalmú mágusai mérik majd össze a tudásukat Cradon híres murénáival. Bárki nemes, vagy közrendű, akinek elég bátor a lelke, megpróbálkozhat azzal, hogy kiáll valamelyik bajvívó ellen, Marcus király és a Densira dicsőségére.

Este a Folyó templomában a Vizek Urát dicsőítő ünnepi áldás és a vizek különös, ritka lényeinek felvonulása zárja a napot, de persze a meglepetések se maradnak el.

Jöjjön hát el minden jámbor halandó, dicsőítse urainkat, és áldozzon tisztelettel az égiek előtt!

Véleménytérkép 1.

Csépé vagy nem csépé?

CSéPé igen vagy nem? A legtöbben rendelkeztek tapasztalattal a hozzászólásokhoz nem kötött cselekvési pontokról, amelyek fejlesztik a karaktereket a játéktértől függetlenül is. Jó vagy rossz? Szerettétek vagy sem?

Műhelynapló 01, játéképítés

Az évkezdés húzós volt mindannyiunknak, de számoltunk vele, hogy január első pár hete némileg holtidő lesz számunkra. Érkezett máris megkeresés segítség tekintetében és az AgenDra nevében én ezt tisztelettel köszönöm: jelenleg olyan munkafázisban vagyunk, amelyben kevéssé tudunk hasznosítani plusz kezeket és fejeket.

A megközelítésünk egészen más, mint a fórumszerepjáték-gyártó csapatok nagy részének. (Ki ne olvasta volna már a gyakorikérdések.hu-n a „Tudnátok segíteni egy fórumos szerepjátékos oldalt létrehozni?” topikot…) Nálunk meglepően kevés szerepe van az új leírások, új játékhelyszínek kreálásának, a képek keresésének vagy játékvezérvonalak kiötletelésének – elsősorban webergonómia, modellezés és folyamatmodellezés, valamint rendszertervezés a munkánk dereka. Az ötletelés a cseresznye a tortán. Vagyis nagyon kevés jut belőle amellett, amit meg kell rágni: a torta maga a specifikációk és programspecifikációk megalkotása, ez pedig néha szárazabb, mint a játékfejlesztés szó sejtetné. A programtervezés logikájával elindulva kell megkeresni a hasonló funkciókat, azoknak minden egyes paraméterét leírni, hiszen ha valami kimarad az alapoknál, a rendszer megesik, utólag csak nehezen vagy igen nagy veszteségekkel lesz variálható. A terminusaink is teljesen mások, mint elsőre azt a mellénk tévedő hallgatóságunk érti. A „character action” nem azt jelenti a szánkból, hogy a játékban mozgatott figurád fut, harcol, manát tölt vagy pihen, az „information” pedig nem pusztán azt mutatja, hány ezüstöd, szinted vagy egyebed van, hanem lehet egy időlimitet vagy egy hozzáférést fog takarni. A játékmechanika globális célok, alcélok, végső célok meghatározásával épül, amelyek sikeres működéséhez már most, az elején nagyon fontos helyet készíteni a későbbi beépülő – vagy a játékosok által beépített – elemeknek.

IMG_20150114_180329Mondjuk tehát úgy, csontvázzal dolgozunk, amibe az IC-nek nagy helye ebben a pillanatban még nincs. Jelezni és jelentkezni fogunk ott, ahol és amikor külső erőforrás bevonása projectszempontból is könnyítő tényező lesz és amint valóban lehet majd segíteni az építkezésben. Az egyik legfontosabb vezérelvünk az, hogy ne egy általunk készre suvikszolt “terméket” adjunk a “vevő” kezébe, hanem lehetőséget teremtsünk arra, hogy mindenki „beletölthesse majd önmagát” egy web2-n túlmutató, intelligens felületbe. Tehát nagyon is számolunk majd veletek.

Morzsaként és előhangként – mert úgy hiszem mindenki ilyenre vár egy devblog naplóbejegyzéseinél – elárulom, lesznek végre tárgyak a játékban. Hogy melyik fázisban próbálhatjátok ki őket (mert több fázisban gondolkodunk) még nehezen jóslom be, de már teszteljük a technikai hátterét. Ha a végső design támogatja, szeretnénk nagyobb karakterképeket beengedni, továbbá bővítjük a mágiát. Több olyan ötletet kezdtünk el körüljárni, amire épeszű ember első hallásra talán nem vállalkozna, mert komplexnek, időigényesnek vagy körülményesnek hangzik. Viszont mi szeretjük bontogatni az efféle határokat. Szóval készüljetek fel – szinte bármire.

Aspis