Maur, az Álomőrző
Az Álomőrző a hajdan volt niurai Álomjáró Dinasztia nagyhatalmú istensége. Ő az álmok, a mágia és az elme úrnője. Támogatása nélkül a szövevény talán összeomlott volna és a varázslat nyomtalanul eltűnik a világból a Hódítás utáni években. A manifesztálódott Álomőrző több századnyi uralom után A.e. 946-ban, harcban esett el – magas rangú papjai akkor egytől egyig örök álomba merülve követték őt – , kultusza pedig ezzel végérvényesen megroppant. Helyét az Éjanya vette át, aki egyes vakmerő hittudósok szerint talán egyenesen Maur másik arca. Máig nincs szervezett, egységes kultusza, sőt, fel-felbukkanó hírnökeit a kiterjedtebb egyházak olykor egyenesen üldözik.
Ennek oka többrétű.
Először is az Álomőrző mindig előtérbe helyezi az individuumot és annak szabadságát, jobban, mint a világi rendeket és rendszereket, nem követeli meg híveitől, hogy az úgynevezett `jó` ösvényén járjanak és nem tiltja meg, hogy a `rosszra` lépjenek. Ezek a fogalmak a mágia és az álmok számára kevés jelentőséget hordoznak.
Az álmok bejósolhatatlan természete ráadásul gyakran végérvényesen megváltoztatja Maur papjait. Az úgynevezett `álmodók` – a legmagasabb rangú álom-papok – rendkívül otthonosan mozognak az álmok között, hatalmuk és befolyásuk megfoghatatlan fenyegetése miatt sok helyütt gyanakvóan és babonás távolságtartással fogadják nem csak őket, hanem bárkit, akiről kiderül, álomfejtéssel, álomjövendöléssel foglalkozik. Az álmok nem ismernek ugyanis tiltást, nem ismernek határokat. Saját törvényeik vannak, melyek kívülállók számára átláthatatlanok: befolyással bírnak a test fölött, de a test nem képes befolyást gyakorolni rájuk. Állítólag képesek magukba szívni és ösvényieken elveszejteni a lelkeket, az álomsíkon kötések alakíthatóak ki, melyek alól éberen sem szabadulunk, saját ragadozói vannak, melyek pusztítják és szipolyozzák az álmodó teremtmények lelkét.
A sok gyanakvás ellenére Maur alakja egyáltalán nem fekete. Álmodóit sokszor hívják segítségül rémálmok elfogására, sőt, az álmokkal való gyógyításra is, valamint nagyhatalmú és vitathatatlan pártfogó ő sok varázshasználó mögött is. Egyes régi tekercsekben a mana szövevénye szimbolikusan Maur lelkeként van emlegetve, így néhányan feltételezik, csakugyan az istennő lehet az, akinek a mágia jelenlétét köszönhetjük. Az az egy viszont biztos: Maur hite rejtegeti máig a legtöbb felfedezetlen misztériumot – és valószínűleg a kulcsot a mágia igaz természetének megismeréséhez is.
Másik ismert, elf neve Mau`cundo.
Jellem: Kaotikus-Semleges
Fajok: főképp elf, sötételf, ember, de jószerivel bármely faj