Jellem: semleges
Leírás: A shi’peri főként lombos erdőkben előforduló, aprótermetű ragadozó. Marmagassága általában alig haladja meg az egy siderani lábat, bár egyes erdőjárók állítják, hogy a Dral lábánál elterülő erdők mélyén már találkoztak a másfél láb magasságot is elérő egyedekkel.
Külsejét tekintve a shi’peri leginkább a hegyi macskákra emlékeztet, karmai és fogai mellett bundája a legveszélyesebb fegyvere. Bojtos füle azonban gyakran csonka (főként a hím egyedeknél) mivel agresszív természetükből fakadóan sűrűn keverednek harcba egymással, vagy a hozzájuk hasonló termetű ragadozókkal. A shi’peri bundája az erdő avarjának színét követi, a barna és szürke különböző árnyalatai váltják egymást durva szőrzetén. Bár termete apró, területét rendkívüli agresszivitással védi, igazán veszélyessé mozgékonysága teszi, valamint az a tény, hogy az erdei környezetben szinte tökéletesen hangtalanul képes becserkészni prédáját. Ugyanakkor ritkán támad nála nagyobb lényekre, így az utazók is biztonságban érezhetik magukat a shi’periktől, ha épp nem tavasszal, a Kereskedő és a Hajóács hava között téved a területükre. Ekkor ugyanis a shi’perik különösen vadak, hiszen fészkükben hat-nyolc apró utód növekszik.
Bár a shi’periket nem veszélyezteti a kihalás, számuk mégis drasztikusan megfogyatkozik a tavaszi vadászidény alatt, hiszen sok erdei kósza kedvelt prédája a népi nevén „drótszőrű medve” névre hallgató aprótermetű állat. A kifejlett példányok szőrzete ugyanis kemény, drótszerű szálakból áll, ami elég éles, hogy akár a jól kikészített bőrvérteket is átszúrja, ha az ember óvatlan. Ez egyfajta természetes védelmet nyújt a lény számára, de egyben keresett prédává is teszi. Az állat leölése után a megfelelően kikészített bőrből gyakran készül durva drótkefe, illetve megfelelő eljárás után akár tetszetős, sűrűfokú hajkefe is. A feketepiacon sok orvgyilkos is keresi a shi’peri tüskéket, melyekből remek fúvócsőtűket lehet készíteni.
A nagyon fiatal, néhány hetes kölykök préme szintén igen kelendő, főként a feketepiacokon. Az első néhány hétben ugyanis a shi’perik bundája még bársonyosan puha, ezért remek szőrmekesztyű vagy épp vállprém készíthető belőle. Csak sajnos egy-egy alomnyi kölyökből mindössze egy pár kesztyűre „futja”, épp ezért bizonyos körökben (főként az elfek között) a shi’peri prémből készült ruhákat, kiegészítőket hatalmas megbotránkozással fogadják.
[beküldte: Arden Dan´athi]
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!