Ez a Királygázló környéki vizekben és az északnyugati partvidéken elterjedt kígyófaj meglepően nagy tömeget és méretet képes elérni. Pikkelyei ezüstösek, a tengeri kígyó könnyen felismerhető aranyszínű csuklyalebenyéről, töviskes orrhátáról és a két hosszútövisről, melyek a csuklyalebeny kifeszítésére alkalmasak.
Fejük hosszúkás, lapos, az orrhát csontkinövésekkel tagolt. Testük inkább hosszú és vékony mintsem zömök, a szemük színe kivétel nélkül arany.
A legtöbb példány nem éli meg azt a kort, hogy 7-10 lábnál nagyobbra nőhessen, a fiatal egyedek gyakran esnek más ragadozók áldozatául. Főleg 3-7 láb hosszú példányokkal találkozhatunk össze a partmenti vizek és lápok környékén.
A komolyabb súly- és méretbeli gyarapodás az első 5 év után kezdődik, a nagynak számító, 10 lábnyi példányok általában 15 év körüliek. Monda terjeng arról, hogy egy 40 láb hosszú állatot kifogtak a Vaslegyező-foknál az 1200-as évek derekán, amely halászbárkákat veszélyeztetett, hasonló méretű példányt viszont azóta sem találtak.
A kígyó vízben és szárazföldön egyaránt sebesen halad, alkalomadtán döbbenetesen fel tud gyorsulni, a szárazföldön viszont a nagyobb testsúlyú példányok már lomhán mozognak.
A fiatalabb állatok mérgük segítségével vadásznak halakra, kisebb emlősökre és más gerincesekre, amelyet az áldozatra köpve vagy harapás útján juttatnak a szervezetébe. Speciális méregfoguk a szemfogak mögül csapódik le, mérgük emberszerzetekre nézve nem halálos. Szájszárazságot, szédülést, izomtónus változást és ebből kifolyólag lassulást, rövid inaktív, fél-éber állapotot okozhat, amit időtorzulásként észlelhet a kígyómarást szenvedő alany. A tengerikígyók által halálra mart Kaliss története a fajhoz kapcsolódó másik közszájon forgó monda, ami jó, ha óvatosságra int: nagy mennyiségben mérgük hatására a légzés leállhat, az izmok bénulása a szív izmaira is kiterjedhet ember esetében is. A fészkek háborgatása épp ezért nem javallott.
A méregfoguk vélhetőleg az 5-6. életévük környékén hullik ki: ekkorra már nemigen akadnak természetes ragadozóik. A kifejlett tengerikígyó zsákmányát a fején ragadja meg erős állkapcsával és sok, hegyes fogával, majd körültekerve megfojtja azt.
Életmódjáról keveset tudunk: tojásokkal szaporodik, a fészekalja pedig gyakran együtt marad. Egészen fiatal korában némileg szoktatható kézhez, mélységiek olykor próbálkoznak a tartásukkal. Csoportosan halászó tengerikígyókról már többször számoltak be hajósok.
[illusztráció: Zorah Reaver; beküldte: Acia Daahran – Az Arcnélküli Kompánia]
Siderapédia 
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!