Sideran egyik legértékesebb gyógynövénye. Fellelési helye a Keleti Dral területén belül a Sólyomerdő. Ám nem az erdőről kapta nevét a növény, hanem levelének formájáról.
Leírása:
Lágy szára megközelítően 1 siderani láb, melyen több levél, és virágfüzér is található. A levelek legyezőszerűen szétnyíló részei olyan formán helyezkednek el, mint a lecsapni készülő sólyom farok tollai. Érdekességük, hogy minden levélrész vége kissé erősebb színű, mint maga az egész levél. A húsos szár édes lét tartalmaz. A virágok sötétkék színűek, közepükben a porzórész rózsaszínes-sárga. Minden szirom töve halványan vöröses árnyalatú. Bimbóként zöld burok védi a virágokat. Önporzó növény, a virág elnyílása után egy virágfüzéren egyetlen bogyó érik be, melynek hossza 2 siderani hüvelyk.
Virágzása, érése: kora nyártól virágzik egészen ősz elejéig. A bogyók tél elejére érnek be. Lilás színűek, melyek külső burkán sötétvörös csíkok láthatóak.
Begyűjtése: általában a tél folyamán szedik, mind a szárát és leveleit, mind a bigyóját hasznosítani lehet. Fák tövében nő, szélvédett helyen, kisebb csoportokban.
Felhasználása: szárát és levelét szárítás után megőrlik. Főzete jó vérképző, és gyulladáscsökkentő hatású. Frissen szedve felaprítják, és tinktúrát készítenek belőle.
Bogyóját két féle képen is felhasználják. Lekvárt készíthetnek belőle, ezt hasonlóan a teához lehet fogyasztani. De készítenek belőle krémet is, melyet külsőleg használnak sebek gyógyítására.
Nyersen szárát, levelét megrágva a friss vérző sebbe nyomkodva gyors vérzéscsillapító hatással bír, azon kívül nem engedi elfertőződni a sebeket. Gyulladáscsökkentő hatása van.
[Beküldte: Arawen Nallos]
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!